Miért jó egy coachnak ha profi tréner is?

Tavalyi évben közzétett kutatás adatai alapján ma Magyarországon közel 70 coach képzés van, ami azt jelenti, hogy minden héten indul egy coach kurzus. A coaching egy rendkívül divatos szakma manapság, mert sokakat vonz az, hogy képesek legyenek embereket támogatni problémáik megértésében, céljaik elérésében. 

A nehézség ott szokott kezdődni, amikor a képzés után egy coach valóban szeretné kamatoztatni tudását, és a business szektorban ügyfelekkel dolgozni. Mert itt bizony több nehézséggel találkozik, mint gondolta volna. 

Először is szembe találja magát a jelentős túlkínálattal, amit a nagy számú képzőhelyből kiáramló coach okoz. Erős konkurenciával kell tehát megküzdenie manapság bárkinek, hogy bekerülhessen egy céghez. És ebben a versenyben alapvető szempont a coach szakmaisága. Ami nem csak abban áll, hogy milyen coach kompetenciái vannak, hanem abban is, mennyire képzett alapvetően humánerőforrás fejlesztési témában.  Tehát mennyire ismeri a versenyszféra szervezeti és kompetencia igényeihez kapcsolódó modelleket, a felnőtt tanulási módok irányzatait, módjait. Ezek bizony tréneri ismeretek.


A másik dolog, hogy a gyorsan változó piaci környezet, összetett igényeket támaszt ügyfél oldalon. Ennek következtében gyakran nem elég egy sikeres folyamathoz a coaching eszköztár, hanem a coacheenak (és a szervezetnek) kérése – és jelentősen növeli a hatékonyságot – hogy feloldódjanak a klasszikus coaching keretek és bizonyos helyzetekben, témákban átszerződjenek tréning, mentoring eszközök alkalmazására/ fázisba is. Ebben az esetben is elengedhetetlen a tréneri tudás.

A harmadik ok, hogy sokkal, de sokkal könnyebb a coachingot tréninggel együtt értékesíteni. Egyszerűen azért, mert a szervezeteknek jellemzően komplex (vertikálisan és horizontálisan egyaránt) fejlesztési folyamatra van szüksége, és szívesen veszik, ha ezt egy átfogó proejktben tudják beszerezni. Emellett fontos szempont, hogy ha trénerként már dolgozik egy szakember a szervezetben, sokkal inkább átlátja és érti a cég kultúráját, dinamikáját, amit aztán hatványozottan tud a coaching folyamatban eszközként használni. 
És persze nem csak értékesíteni könnyebb így, hanem ezáltal megélni belőle. 
Sokan azért vágnak bele egy coach képzésbe, mert váltani szeretnének. Pályát módosítani, új területen kipróbálni magukat. És a coachingot erre nagyon jó iránynak tartják, a képződésük alatt pedig őszintén motiválttá is válnak, hogy ezzel foglalkozzanak. 
De kikerülve azt tapasztalják, hogy nem tudnak ebből megélni, (érdemes megvizsgálni hány olyan coach van, aki csak coaching tevékenységből fenn tudja tartani magát...) és belekerülnek egy olyan helyzetbe, amikor a már kevésbé szeretett munkájuk mellett féllábbal próbálják coaching karrierjüket beindítani. De mivel fél energiával nehéz tapasztalatot és ügyfeleket szerezni - főleg úgy, hogy főállás mellett ez jelentős plussz energiát igényel - kialakul az a patt helyzet, hogy a „szerelem” coaching felkerül a vágyak polcára. Marad a régi megunt szakma a megélhetési forrás, és hátramarad egy feszültség vagy szorongás  a tervek meghiúsulása miatt.  

A megoldás azonban éppen az, ha nem félreteszi az ember azt a munkát amiben igazán szeretne dolgozni, hanem oda helyezi a fókuszt. Tudatosan felépíti magát benne. Vagyis úgy fejleszti és képzi magát, hogy az piacképes legyen. És ennek egyik nagyon hatékony módja trénerképzés. 

Tapasztalatom szerint azonban az a legnagyobb visszatartó erő, hogy  egy coach tovább képezze magát, hogy a trénerré váláshoz sokkal több időt és energiát kell belefektetni, mint a coach képzésbe. (ezért is van több coach képzés, mint tréner iskola, mert az emberek könnyebben hajlanak a könnyen és gyorsan megszerezhető tudás felé) Pedig 

A coaching és a tréning olyan rokon szakmák, amelyek kölcsönösen építik egymást. A tréning tudást ad, a coaching pedig az ügyfélben lévő tudást motorizálja és hozza szinergiába. Szakemberként eltérő kompetenciát igényel, azonban ezek a kompetenciák szinergiában vannak egymással és tudásban, szolgáltatási kínálatban, fejlesztési lehetőségként egyaránt sokszorosan erősítik egymást.

Azok, akik igazán jó szakemberré szeretnének válni, előbb utóbb eljutnak a döntéshez, hogy mindkét tudásra szükségük van és tudják, hogy a magukba fektetett energia hosszútávon sokszorosan megtérül. Anyagilag, belső önbizalomból fakadó hitelességben, abban, hogy azt csinálják amit szeretnek, csoport és egyéni visszajelzésekben és természetesen szakmai karrierben.

Rajta hát! Váljatok profi trénerré kedves coach kollégák!